2012. november 21., szerda

A hűséges airsoft csapat

"A Magyar Nemzeti Arcvonal vezetősége november 17-ét a Hűség Napjává nyilvánította, és új ünnepnapként bevezette az MNA szertartásrendjébe. Ebből az alkalomból szombaton a bőnyi központi táborban ünnepélyes megemlékezésre került sor.

Az ünnepséget követő állománygyűlésen az MNA vezetősége 13 bajtársnak a Hűségkereszt Érdemérmet adományozta, melyek okleveleit Győrkös István MNA vezető adta át a kitüntetetteknek. Az MNA jelvényt 49 bajtárs kapta meg.
A Hűségkereszt Érdemérem a Magyar Nemzeti Arcvonal - Hungarista Mozgalom által kiadott különleges, egyedi tervezésű érem, amelyből összesen 13 darab számozott példány készül, és egyszeri alkalommal kerül kiadásra."




A Györkös Bt. honlapján jelent meg a fenti szöveg, mely szerint 49 ember kapott MNA jelvényt november 17-én. A cikkben megjelenített képek egyikén sem lehet összesen 31 embernél többet összeszámolni, ezért már eleve gyanús volt, hogy itt bizony erősen túlozhatott a betéti társaság.

Azonban így is soknak tűnt az a 31 fő is, hiszen az anyagi visszaélések és a vezetési hibák miatt a teljes MNA elfordult a Bt. két beltagjától. Nem tartott sokáig kideríteni mi is áll a háttérben. Az Ifjabb Győrkös István üzleti vállalkozásaként futó WarHawk Airsoft Team keretében szerveztek erre a napra gyerekeket.

Hiába, "ha háború van, akkor háború van" Győrkös elmélet szellemében a Bt-nek létszám hiányában is létszámot kell demonstrálnia. Lencsés ruha van rogyásig, az MNA-s fiúk airsoft fegyvereit is be lehet erre fogni, este úgysem látszanak majd, a sor végén elférnek. - Ez lehetett az alap ötlet. És láss csodát, a hülyéket tovább lehet hülyíteni ezzel, no meg önmagukat is lehet győzködni, hogy "azért nem maradtunk magunkra".

A látszat demonstrálásán kívül van még egy fontos dolog ami miatt megéri tovább erőltetni a színdarabot. Ez pedig nem más, mint a pénz!
A kép teljes méretben ide kattintva tekinthető meg!

A hűségről való prédikáció igen jól fizet!

"2012. november 17.
   
Bőny, 9073
   
A WarHawk Airsoft Team 6. játéknapja előre láthatólag nov. 17.-én lesz megtartva. A program:
9:00 órakor indul a busz a győri buszpályaudvarról. A jegyet Örkénypusztáig kell venni.
9:20 körül érkezés Örkénypusztára -> 20 perc séta Bőny-Szőlőhegybe
9:45 Indulás a táborhelyre, érkezés előreláthatólag 10:15
10:30-ig felszerelkezés, regisztráció, gyors reggelizés (aki igényt tart rá, mindenki önköltségre...)
11:00-tól ebédig játék
KB 14:00 ebéd, ára 500ft, gulyásleves+kenyér
14:30-tól játék -> 16:00 - 16:30-ig
FIGYELEM!!! FONTOS!!! OLVASD EL, HA JÖSSZ!!!
Rendkívüli alkalom lesz a szombati, ugyanis éjszakai játék is szerepel a programban, aki ezen részt venne az a játéknapon jelezze. Továbbá aki megjelenik az esti játékon hozzon magával zseblámpát. Mivel nem csak WarHawkos rendezvény lesz így az előrelátható játékosok száma kb 40-50 fő... Ezért új játékmódok is felkerülnek a hétvégi listára, azonban szeretnénk kérni ezáltal mindenkit, hogy aki tud hozzon magával láthatósági mellényt!!! Az éjszakai harcászat elfog húzodni előreláthatólag, így aki marad annak a éjszakai szállását biztosítjuk.
Árak:
Pályadíj: 1500
Alapfelszerelés (fegyver, 200db lőszer, védőmaszk/szemüveg): 1500
További lőszer: 100ft/100db
Ebéd: 500
Ruha (akinek kell, nadrág, zubbony): 500
Áraink forintban értendőek, természetesen nem terhel mindenkit minden költség, ha van fegyvered nem szükséges az alapfelszerelés díját kiadnod, van terepruhád annak költsége sem terhel stb..."



A fenti szöveg az üzleti vállalkozás facebookos oldaláról való. Minden programról megvannak a mentések (képek, szöveg), ezért ha az oldal törlődne is, be tudjuk mutatni azokat a tisztelt nagyérdeműnek.

De számolgassunk csak!

Ebéd jutányos áron: 500 forint;
Pályadíj: 1500;
Alapfelszerelés (fegyver, 200db lőszer, védőmaszk/szemüveg): 1500, további lőszer: 100ft/100db
Ruha (akinek kell, nadrág, zubbony): 500

Tehát személyenként 4000 forintot fizetnek mondjuk a résztvevők.

A facebookos oldal szerint ("Ott lesznek (16), Talán ott lesznek (10)") körülbelül húsz ember jelentkezett a WarHawk Airsoft Team 6. játéknapja, így ez simán lehetne 80.000! jó magyar forint. Ha figyelembe vesszük, hogy két napos volt a program és megszorozzuk ezt az összeget kettővel, akkor máris megérthetjük, hogy a Bt. tagjai miért ragaszkodnak annyira ahhoz a három betűhöz!

Ha a játékra jelentkezett airsoftos gyerekeket leszámoljuk abból a harminc főből amit a képeken összeszámolhattunk, akkor bizony máris előkerül a Bt. holdudvarának teljes létszáma.

A tények makacs dolgok, jobb lesz hozzászokni, mert hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezem.

Héra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése