Akasszátok fel a királyokat!

Azokba döf most kést, kiknek élt a nyakán
Megúszta a kötélt: „Mert a király az apám!”
Hatalmas kezdesz lenni végre, szép!
Csak közben kifogyott alólad a nép...
Nem csaphattál be sokakat.
Akasszátok fel az ilyen királyokat!

Nem mehetett ez világvégeig,
Ingyenélni, míg a többi dolgozik,
Munka nélkül élvezni napjaid!
Szólni munkásállam alapjait,
Magasról... feledve azokat.
Akasszátok fel a lusta királyokat!

Nem volt jó neked a bajtársi világ?
Csak úgy, hogy ha te lehetsz a király?
Csak egynek lenni miközülünk,
Kit mind testvérünkként szeretünk?
De kebledben gőgös vágy dagadt.
Akasszátok fel a becsvágyó királyokat!

Szívetek mely porcikája ily rossz?
Amely most ennyi hazugságot hoz?
Akiknek tietek volt élete,
Miért fordultatok rútul ellene?
Halálra ítélt, mi fejétől rohad.
Akasszátok fel a hazug királyokat!

Legyen inkább szétzilált mozgalom,
Csak a trónutód helyén maradjon!
Ha rajtatok áll, ez lenne a vég!
Nem rajtatok múlt: a mozgalom még él!
Bűnfedés, hazugság, a gyengeség miatt.
Akasszátok fel az önző királyokat!

Hiába dolgoztál éjjel és nappal,
Míg másik a Balatonon nyaralt.
Mit tett, s ígért, nem volt foganatja,
Mit tegnap mondott, ma már letagadja.
Vezéri becsület lett az áldozat!
Akasszátok fel a becstelen királyokat!

Mindenkinek ígértél hittetve,
Rád vártak sokan, bízva a nevedbe'.
Küldetésed a cél előtt eldobtad!
Nagyot fékezve, s balra fordulva.
Esélyed többet már nem akad.
Veletek együtt akasztjuk fel a zsiványokat!


Petőfi Sándor azonos című verse alapján írta a "Lelkiismeret"