2012. november 24., szombat
Üzenet Győrkös Istvánnak és a fiának, Ifjabb Győrkös Istvánnak
Én is búcsúzom tőletek, az útjaink valóban elváltak, de szerencsére nem maradtam egyedül. A Mozgalom, melyet oly hevesen igyekeztetek szétverni, még mindig erős és egységes! Nem mi léptünk külön útra, mi a becsületünkhöz és az igazsághoz foggal, körömmel ragaszkodva máig ugyan ott állunk, ahol mindig is voltunk. És hozzon bármit is a sors, az igazság szigetéből, melyet közösségünk jelképez, egy talpalatnyit sem engedünk! Még magának Győrkös Istvánnak sem!
Sokunk apjaként tisztelte Önt, meghaltunk volna Önért, szavára lángba borítottuk volna ezt a velejéig romlott országot, hogy szeretett hazánk és elvakított népünk újra magára találhasson, de Ön szembefordult a teljes mozgalommal, szembefordult az Isteni igazsággal és szembefordult korábbi tanításával amikor a fiának viselt dolgait és a szűnni nemakaró vezetési hibákat kellett volna megbeszélni. Anyagi visszásságok miatt a Győrkös néven keletkezett foltot önkénnyel akarta elfedni!
Nekiment mindenkinek, aki csak fel merte emelni a hangját az igazságért, egymással szembe próbálta fordítani a sokszor több mint tíz esztendős barátságokat. A mozgalom 23 év alatt felépített becsületét, tekintélyét, melyet elvitathatatlanúl az Ön vezetése alatt harcoltak ki a mozgalom tagjai, Ön egyetlen hét alatt darabokra zúzta! Könnyebb volt árulónak, ügynöknek, zavarkeltőnek kikiáltani a mozgalomért élő és az igazságért kiálló bajtársakat, mintsem kivizsgálni Ifjabb Győrkös István visszásságait, mely közösségünkben asztaltéma lett volna!
Ön volt az, aki eltávolodott az igazság szigetétől, melyet közösségünk jelenít meg! Csak hogy világos legyen mindenki számára! A Magyar Nemzeti Arcvonal minden MNA csoport felismerte, hogy Győrkös István a szarossá vált alsónemű mosdatására beáldozza a Mozgalmat! Csak néhány félkegyelmű maradt mellette, akik még álmukban sem viselhetnék az MNA jelvényét, illetve a budapesti akciócsoport megtévesztett, hamisan tájékoztatott bajtársai. Airsoftozó gyerekekkel próbáltok operálni a teljes MNA ellen, de előbb utóbb a legkisebb gyermek is ki meri majd mondani, hogy a "Király meztelen!"
Az elkövetett bűneitek ellenére mi csendben maradtunk ezidáig, mert bíztunk a szívünk mélyén abban, hogy a gyűlölet és a félelem által elborított elméteket végül tisztára fogja mosni a felismerés, hogy bizony magatokra maradtatok. De ahányszor csak a baráti jobbunk nyújtottuk felétek, Ti annyiszor köptetek minket képen. Elfogyott a türelem! Az MNA nem a két Győrkös István, hanem a közösség! A dolgozó bajtársak közössége, akik az igazság szolgálatában állnak! Az MNA Mi vagyunk!
Jelvényeinken megcsillanó napfényt nem homályosítja el semmi. A Győrkös név a történelem lapjaira kerülhetett volna, de az a mocskos, aljas hazugsághalmaz, mellyel a Mozgalom és a Magyar Remény Közösség ellen fordultatok, mindent megváltoztatott! A történelem szemétdobjára fogtok kerülni, mert ma már ott a helyetek. Nincs többé becsületetek! A sajnálat helyett csak a szánalmat érzem amikor rátok gondolok.
Egy MNA Csoportvezető
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése