Tájékoztatás a Magyar Reményt érő aknamunka hátteréről

Egy az MNA vezetőinek megküldött belső anyag került a birtokunkba, melyet most megosztunk a tisztelt nagyérdeművel. A feljegyzés még a Magyar Remény konferencia megrendezése előtt született, majd több kiegészítés is került hozzá, ugyanis az írója csak a végső esetben kívánta felhasználni. A szöveget most külön nem kommentáljuk, azt majd egyes részeit kiemelve, külön bejegyzésekben tesszük meg.

Jó szórakozást kívánunk a Bt. szégyentörténetének aktuális fejezetéhez!

Talán már többen értesültek róla, hogy az MNA vezetése pár nappal a rendezvény előtt szembefordult azzal, és gőzerővel a rendezvény megvalósulása ellen munkálkodik. Ennek okáról tájékoztatom az érintetteket.

A történet ott kezdődött, hogy talán valamikor tavasszal ifj. Győrkös István körbejárta csoportjainkat, hogy csinálni kellene valamit politikai síkon, konkrétan szervezzünk pártot. Ez az elképzelés közben finomodott, folyamatosan alakultak ki az elképzelések.

A munkának a borsodi vezetők gőzerővel nekiestek. Ifj. István talán egyetlen megbeszélést folytatott le, ahol egyébként rögtön pártvezetést, miniszterelnökséget ígért a személynek, aki aztán végül is hátrált. Ez után sokat nem tett az ügyért. Az egyéb csoportok sem tudtak igazán mit kezdeni a feladattal. Annál jobban alakultak a dolgok Borsodban, illetve a borsodi vezetők által intézett országos megbeszéléseket illetőleg.

A történésekről amennyire e-mail-ben lehet, folyamatosan tájékoztattuk a vezetést, és a tervezés kérdéseiről is. Az építő jellegű hozzászólások mellett gyakran jöttek pesszimista hozzászólások, „úgysem lesz belőle semmi”, „nincs pénz, hagyjuk”, stb. Ellenkező irányú utasítás viszont nem volt. A borsodiak munkája egyre fokozódott, a központ viszont gyakorlatilag nem vállalt részt semmiben.

Augusztus közepén belső problémák jelentkeztek a mozgalomban. Konkrétan ifj. István személyét érték vádak, szervezési hibák és anyagi jellegű kételyeket illetőleg. A kérdés kivizsgálását id. István kategorikusan elutasította, ami feszültségeket állandósított a mozgalomban, pláne, hogy a vezetők véleménye gyakorlatilag semmibe volt véve.

Majd azt tapasztaltuk, hogy a vezetőség (a továbbiakban értsd ez alatt a nevezett két főt) gyakorlatilag le akarja mondani, vagy ki akar hátrálni a kezdeményezés mögül. Megrökönyödésünkre az egész úgy volt kezelve, mintha az nem a központi kezdeményezés alapján indult volna, hanem a mi magánakciónak, „amiből úgysem lesz semmi, ábrándokat kergetünk, és nagyot fogunk csalódni”. Kétségbeesetten igyekeztünk meggyőzni, hogy nem hagyhatjuk cserben a bennünk bízókat, mert ezzel végleg elúszik nemcsak a mozgalom tekintélye, de a nemzet utolsó esélye is. Végül, miután bizonyítottuk, hogy sokkal nagyobb jelentősége van a dolognak, mint a vezető gondolja, abban maradtunk, hogy folytassuk a szervezést.

Jelentős idő és energiaveszteség után, amit a belső kérdések emésztettek fel, gőzerővel folytattuk tovább a szervezést, igyekezve behozni az elmaradásokat. Ez után jöttek olyan kifogások a vezetés részéről, hogy gondok vannak a szervezéssel hiányoznak még dolgok. (Érthetően, mikor mással ment az idő, de ez semmiféle gondot nem jelentett.) Továbbá olyan állítások, hogy a részvételi szándékkal is gondok vannak, mozgalmon belül és kívül egyaránt, és a rendezvényt csak „István és embereinek” jelenléte mentheti meg. Néhány telefonhívás után kiderült, hogy ezek teljesen alaptalan állítások, minden megnevezett csoporttól készülnek. Hogy üljünk le, és vizsgáljuk ki, ki hazudik, ezúttal is elutasítás volt a vezetés válasza.

„Ennek semmi köze az értekezlethez. Egyrészt azért nincs, mert ez nem közgyűlési kérdés, másrészt viszont azért, mert csak az utóbbi pár nap eseményei tették valóban MNA üggyé. A konferenciával kapcsolatos történések negatív kihatásai miatt. István beszélt a nyíregyháziakkal, a debreceniekkel, jászokkal és a budapestiekkel. Tanácstalanok, de a Dunántúl még egységes, várják a döntést. Eddig ha csak egy félig-meddig sikeredett családi piknikként zajlott volna le az egész, az sem lett volna baj, de mivel már MNA üggyé nőtte ki magát, valamit tenni kell a nevetségességgé válás ellen. Igaz, hogy az ott összejövő szervezetek együtt sem érnek semmit, és politikai értékük is csak annyi, amennyit a jó propaganda ki tud hozni belőlük, de fiaskó esetén nagy lenne az MNA szégyene a lejáratási kampány miatt, melyet a Jobbik és a kuruc.info vezényelne le. És a fiaskó bele van programozva a konferenciába, a ravasz és kétszínű alakok tesznek majd róla hogy ez bekövetkezzen. Ez ellen csak egy jól felkészült, erőteljes politikai és szervezeti nyomással lehet sikeresen fellépni, és a dolgok mostani állása szerint ezt megvalósítani nem tudjátok. Egy hatásos szónoklat, egységes megjelenés és olyan légkör megteremtése, mely eleve kizárja a vitatkozást. Ezt nem lehet előírásokkal megakadályozni, ott kell ezt kiharcolni. Kell az ilyen erőpróba, mert ilyesmi nélkül tényleg csak egy piknik lenne ez a konferencia. Hogyan akarjátok ezt megoldani? És kivel? Ha István és az emberei nem lesznek ott, a sarokba nyomnak benneteket, még maccsotok sem lesz, mert az ilyesmiben gyakorlottak (máshoz nem is értenek). Hát ezért kellene ezt átbeszélni, mert különben csak a gondjaitok szaporodnak, és eredmény semmi. Esetleg betagozódhattok 26.alfonznak a soraikba.”

Nagyot nyelve folytattuk tovább a szervezést. Aztán jött az ukáz, ami a mostani helyzethez vezetett. Legegyszerűbb, ha ide másolom. (Ha valaki feltételezné, hogy bármit meghamisítok, bármikor felkereshet, szívesen megmutatom az eredeti leveleket!)

„Roland! A szeptember 22 konferencia 9.30-as kezdésekor elhangzó megnyitód után az MNA küldöttség vezetője, ifj.Győrkös István fog felszólalni. Ezt követően hamarosan szót kell kapnia a kommunista küldöttnek is. A többiek, mint politikailag és szervezetileg súlytalan csoportosulások, csak ezt követően mondhatják el a mondókájukat. Ez vezetőségi döntés, melyet az elmúlt időszak vitáiban nem érintett vezetők hoztak meg.”

Hamarosan fel is hívott id. István, megerősítve a fentieket. Azzal kiegészítve, hogy végül ifj. István elő fogja adni a vezetés elképzelését, ami még nekünk is meglepetés lesz. Arra az ellenvetésre, hogy az emberek úgy jönnek ide, hogy valamit már megbeszéltünk, tiszta a kép, nem akar senki szónoklatokat hallgatni, sem meglepődni, annyi volt a válasz, hogy akinek nem tetszik majd a mondóka, az elmehet haza, amúgy is mindenki jelentéktelen, ha pedig nekünk nem tetszik, kiléphetünk. Azt kérte, hogy este jelezzek vissza – tudván, hogy ez így nem kerek. Tehát egy héttel az esemény előtt át kellett volna variálnunk az egészet, vállalva azt, hogy esetleg teljesen másról fog szólni a rendezvény, mint amiért a résztvevők oda jönnek. Az után, hogy a vezetés részéről egész eddig (míg sejthető lett, hogy jó munkát végeztünk, és hatása lesz) teljesen érdektelen volt a rendezvény, és teljesen magunkra voltunk utalva! Persze, irányítson a vezetés, az a dolga – de ne egy héttel előtte jusson eszébe, segget csinálva a mi szánkból! Az emberek, akikkel egyeztettünk, bíznak bennünk – én pedig ezzel a bizalommal nem vagyok hajlandó visszaélni, a vezetés egész eddigi elégtelen hozzáállásának megkoronázásaként!

Alább id. Istvánnak írott levél.

„Tisztelt Vezető!

Szó elszáll, írás megmarad alapon a visszjelzést inkább itt teszem meg. Bizonyos dolgokat az utasítást illetőleg tisztázni kell. A Vezető is tudja, hogy nem kerek a dolog, nem véletlenül kért visszajelzést.

Tisztában vagyunk vele, hogy nem élvezzük a Vezető töretlen bizalmát - bár ez lassan már a vezetők 70 százalékáról elmondható - és érezhetően partvonalra vagyunk nyomva. A mór megtette kötelességét - a mór hallgathat! Ezen rágódni jelenleg sem időnk, sem energiánk, sem kedvünk nincs. Így csak a gyakorlati lényegre szorítkoznék, a mozgalom érdekeit szem előtt tartva.

Bár elöljáróban rögtön meg kell jegyeznem, tragikus, hogy az elmúlt idők eseményei nyomán a mozgalomban egy eddig ismeretlen hozzáállás érvényesül: mi és ti. Vagy ahogy éreztetve van: a mozgalom és Ti (azaz mi). De ahogy inkább mi látjuk: a központ és a mozgalom. Mert a vezetők 70 százaléka bizalomvesztett, de 90, sőt egyre inkább 100 százalék igényli az elodázott problémák rendezését.

Én senki nevében nem nyilatkozhatom, így a magam észrevételeit teszem meg, elsősorban a rendezvény, és annak tartalmi részére vonatkozóan. A tisztázás szándékával, a mozgalom, és elsősorban a nemzet érdekét szem előtt tartva.

A legutóbbi utasítást tartalmazott olyan kitételeket, melyek elvi és gyakorlati szempontból kérdésessé teszik a művelet sikerét.

Azzal kezdve, hogy a szervezők eszerint gyakorlatilag partvonalra lennének nyomva. Attól eltekintve, hogy az egész előkészítése jószerint csak a mi munkánk eredménye (a gyakorlati kivitelezésben már benne van a csoportok hozzájárulása, ami a későbbiekben is nélkülözhetetlen lesz), ez a továbbiakban is problémákat fog jelenteni. Ennek a dolognak a magja kétségtelenül Észak-Magyarország, ezen belül Borsod lesz. Ez nem egy olyan képlet, amit el lehet irányítgatni a fővárosból, vagy az ország másik végén lévő elefántcsonttoronyból. De még a szomszéd megyéből se nagyon. Itt jelen kell lenni! Ez nem a magunk jelentőségének hangsúlyozása, egyszerűen gyakorlati kérdés!

Arról nem beszélve, hogy akiket összeszerveztünk, bennünk bíznak, ránk számítanak. Vagy elfogadják mástól - esetleg teljesen mást, mint amit eddig egyeztettünk - vagy nem.

További problémát jelent, hogy nem tudjuk, milyen elképzelései vannak a központnak? Mivel mi sem "majd lesz valami" alapon szerveztünk, itt is kidolgozásra kerültek tervek, melyek a résztvevőkkel is leegyeztetésre kerültek. Egy héttel korábban sokat variálni már nem nagyon lehet. Pláne nem meglepetés alapon, mert annál stabilabb alapokat raktunk le. Az eddigiek alapján (melyeket mindenki elfogadott, és teljes mértékben érvényesül benne az akaratunk) az asztaltól biztosan úgy fogunk felállni, hogy egy új társadalmi-politikai alakulat született, melyet mi felügyelünk, szabjuk meg az irányát, és tartjuk kordában.

Lehet, hogy a központban kidolgozott elképzelések teljesen összhangban vannak ezekkel, de ezt tisztázni kellene. Miután itt kidolgoztunk, és részben egyeztettünk egy koncepciót, ami meglehetősen sok embert vonz, nem mondhatom azoknak, akikkel valamit leegyeztettünk, bíznak bennünk, hogy nem tudom, mi lesz. Nyilván jók a központ tervei, de mi ismerjük itt az embereket, a hozzáállásukat, mentalitásukat, mit, hogyan, mikor és milyen módon érdemes előadni nekik. Eddig a dolgaink működtek, bizonyítja ezt, hogy egyáltalán létre jöhet ez a dolog. Azt a Vezető sem gondolhatja, hogy nem az Arcvonal szellemisége és érdeke szerint dolgoztunk.

Egészen ez idáig jószerint magunkra voltunk hagyva. Onnantól, hogy jött az utasítás, hogy csinálni kellene valamit, a központ felől semmi további segítséget nem kaptunk. Még amit kértünk, azt sem. Hiába könyörögtem újra és újra, pont ahogy annak idején a Becsület Napja előtt, hogy legalább a csoportok felé menjen ki egy központi felhívás. Semmi. Ennek ellenére becsülettel elvégeztünk mindent. A rendezvény munkálataitól az egyeztetéseken keresztül a programok és tervek kidolgozásáig. Kevéssel a cél előtt mégis azért kellett harcolni, hogy egyáltalán meg legyen tartva a dolog, illetve ki ne hátráljon belőle a mozgalom. Egy héttel korábban pedig nem csak félre lennénk állítva, de egyeztetés nélkül egy ismeretlen koncepcióra kellene cserélni az eddig kidolgozott és mindenki által elfogadott terveket, kérdésessé tenni azt a stabil helyzetet, amit hónapok munkájával dolgoztunk ki.

Alapjában probléma lehet az esemény tartalmi kezelésével is. Egész eddig azt készítettük elő, és az az egész lényege, hogy egy új társadalmi-politikai képlettel rukkoljunk ki. Ehhez képest a központ által vázolt elképzelés egyfajta egyeztető üléssé minősíti át az egészet, ahol különböző álláspontokat képviselők szólalnak fel, és egyeztetik dolgaikat. Ez szép és jó (és az eredeti tervekben is szerepelt, más időzítéssel), csak akkor ebből ott az a képlet, amit mindenki vár, nem fog megszületni. Az értekezletre csak és kizárólag azokat hívtuk meg - még az eredetileg felmerülteket is rostálva, illetve átcsoportosítva - akik elhatározottak abban, hogy közös úton, egy új formában menjenek tovább, feladva politikai különállóságukat. Mindenki mást, aki bizonytalan, vagy csak szövetségesként, barátként jöhet számításba, vendégként hívtunk meg, az értekezletet követő tájékoztatóra. Így a különböző érdeklődő szervezetek, vagy akár a Munkáspárt küldötte (aki legutóbbi kérése szerint, ha szóba kerül, otthonvédőként lesz jelen).

Nem akarunk, és nem is lehetne mindent egy füst alatt lezavarni, mert a biztos helyzetet bizonytalanná teszi. A munkáspártos kapcsolat magasabb szintre emelését (amit a központi javaslat szorgalmaz) egy későbbi esemény keretében terveztük, mire mindkét fél táborában beérik rá a dolog, szerintem év eleje felé. Addigra viszont részünkről nem egy közepes létszámú szervezet fog tárgyalni egy hasonlóval, hanem addigra jóval kiszélesedettebb bázissal fogunk rendelkezni. (Ez nem álmodozás, van itt olyan kistelepülés is, ahol kapásból egy 40-50 fős helyi egyesület áll mellénk, önkormányzati képviselőkkel, helyi sajtóval, miegyébbel együtt.) Tehát most nem egy általános érdekegyeztetést kell tartanunk, hanem azoknak adni egy keretet, akik hajlandóak a mi elképzeléseink szerint dolgozni. Aztán jöhet minden tovább lépésről lépésre.

Végül, amire kénytelen vagyok kitérni, az a küldött személye. Mára gyakorlatilag az összes vezetőnk bizalmát elvesztette. Ez nem az én véleményem, nem Viktoré, nem a jászoké, nem a démonoké. Ez tény, amit a Vezető nem hagyhat figyelmen kívül, ha nem akarja tovább szítani a feszültséget. Ennek részleteire kitérni itt nem célom, mindenki el fogja mondani a véleményét, mihelyst meghallgatásra találnak. Ha nem találnak, az a mozgalom Szegedi-ügye lesz. Attól pedig mentsen az Isten, hogy ezt a mentalitás (legyen az vétlen hiba, vagy tudatos bűn) még a keretinken kívül is érvényesülni engedjük! Tovább fokozza a helyzetet, ha az ügyért dolgozókat félreállítva, színpadi kelléknek degradálva, a központ olyan embert akar a készbe ültetni, aki nemcsak hogy nem élvezi a vezetők támogatását, de az érdemi munkában sem sok része volt. A kezdeményező utasítás átadását és egy sikertelennek bizonyult megbeszélést leszámítva gyakorlatilag semmi. Utóbbi körút pedig többet ártott, mint használt.

Ha a Vezető nem zárkózik el mereven a fentiek átbeszélésétől, és van értelme, leutazunk, hogy rendezzük a dolgainkat. Ha nincs értelme, és csak elbeszélnénk egymás mellett, akkor számot vetünk azzal, hogy tud a mozgalom legjobban kijönni ebből a kellemetlen helyzetből. Vitatkoznunk felesleges, mindenkinek rámennek az idegei az őrlődésre - az érdemi munka helyett.

Végül annyi megjegyzés, hogy ez a helyzet nem lehet véletlen. Vártuk, mi jön közbe majd a rendezvény előtt, de ilyenekre nam számítottunk. Itt hihetetlen sötét erők munkálkodhatnak, ami sokkal veszélyesebb és összetettebb annál, semhogy x-t vagy y-t hibáztassuk ezért. Egyik utunk alatt beszélgettünk, hogy a rendezvénynek keresztbe lehetne (lehetett volna) tenni, ha a három szervezőt kiiktatják valahogy. Viktor azóta fel lett függesztve, az én helyzetem lassan még rosszabb lesz, Judit (aki talán kevésbé élvez védettséget a materiális támadásokkal szemben) napokig feküdt betegen. Vannak még más dolgok is, ilyen véletlenek nincsenek! Ezeket nem árt figyelembe vennünk!”

Végül utolsó esélyként vasárnap leutaztunk a központba, a levelet is útközben tudtuk csak postázni. Kértük id. Istvánt, mondja el, szerinte mit kellett volna csinálnunk, ha amit csináltunk, nem jó? Szóról szóra elmondta pont azokat az elvi alapokat, melyek szerint mi is dolgoztunk, az pedig nem érdekelte, hogy egyről beszélünk. Gyakorlatig az jött le, hogy az a probléma, hogy mi csináltuk.

Egy ponton volt eltérés, méghozzá a nemzeti kommunisták kezelése. Id. István szerint az egész lényege az ő részvételük, az összes többi „csömbörlék” (sőt, ők is, de az ő jelenlétüket lehet kihasználni). Ezért az ő elképzelésük szerint gyakorlatilag inkább egyfajta egyeztető testületről lett volna szó, esetleg valamiféle szövetségről, melynek lényege kommunisták jelenléte. Egész eddig egyáltalán nem erről szólt az egész, nem ezért hívtuk oda az embereket! A nemzeti kommunisták képviselőjét a nyilvános rendezvényre meghívtuk, tekintettel a baloldal-jobboldal felosztás felszámolását célzó törekvésre. Egyébként szemlélőként, inkognitóban kívánt megjelenni. További lépésekről is beszéltünk már, de a maga idejében!

Nos, ez nem az az elképzelés, amiért egész idáig dolgoztunk, és nem erről egyeztettünk veletek!

1. Ez egy teljesen más koncepció, mint amire mindannyian készültünk, mi egy új szervezetet hirdettünk meg, nem egy egyeztető testületet, vagy egy laza szövetséget!

2. Ennek a sikere kétséges, holott biztos álláspont bejelentését harangoztuk be!

3. A szervezők helyébe ültetni szándékozott személy saját köreinken belül is bizalmat vesztett.

4. A mindenkit lenéző mentalitásból pedig nagyon elegünk van!

Ezt mi így vállalni nem tudtuk! Nem fogunk segget csinálni a szánkból, sem hülyét azokból, akik bennünk bíznak! Mit mondtuk volna nektek: hát, nem biztos, hogy az lesz amiről beszéltünk, legyen meglepetés? Nem fogjuk a vezetőink (a szóban forgó két fő, és nem a teljes vezetés) ingadozása és felelőtlensége miatt veszélyeztetni a biztos helyzetet sem!

A hab a tortán, hogy a végén kiderült, hogy közben már tervezték a saját akciójukat, ahol gyakorlatilag egy „hasonló” ülést akarnak összehívni (az itt meglévő keretek nélkül, mert minden dolgozó vezetőt kitúrva képtelenek lennének összehozni egy épkézláb rendezvényt), ami a fentebbi elképzelésükre alapul. Az sem baj, ha a nemzeti kommunisták ezt nem akarják, mert alapítanak maguknak (!) egy kommunista pártot hozzá!

Mi folytatjuk, amit elkezdtünk! Nincs más választásunk, nem hagyhatjuk cserben azokat, akik bennünk bíznak! A mozgalom borsod megyei tagsága teljes egyetértésben jelen lesz. De könnyen lehet, hogy a tiltás ellenére más csoportjaink is. Eddig is mi dolgoztunk, az a mozgalom mi vagyunk. Valakinek most ér véget a küldetése, másoknak most kezdődik! A Magyar Reményért!

Éljen Magyarország!

Ui.: Tudjuk, hogy az aknamunka tovább fog folytatódni, és a fentieket is igyekeznek kimagyarázni. Mindenki döntsön józan esze, tiszta szíve és lelkiismerete szerint, a Jóistentől áldottan!