2013. március 10., vasárnap

Csipkerózsika eljárásról álmodott

Ahogy várható volt, felébredt álmából Csipkerózsika, hosszú hallgatás után megböffent a Hígfőd. Minő meglepetés, újat nem tudtak produkálni, feltették a régi lemezt. Az alig álcázott pitizéssel együtt, megbeszélhető sértődésekről, megvezetésről és régi emlékekről nosztalgiázva. Épp csak az újabb utolsó határidőt nem jelölték ki a "visszatérésre" - idézőjelben, mert akinek a helye megváltozott, az pont a bukott vezetés.

Időt nem pazarlunk arra, hogy az egyhangú agymenésekből bármire reagáljunk. A belső ellentéteinkről, társaságukra való vágyódásról, és mindenféle problémáinkról szóló álmodozásból sem akarunk felriasztani senkit, ennyi maradt nekik, legyenek ezzel boldogok!

Amiről viszont érdemes szólni, hogy miért jutottunk eszükbe újra? Hát nem a királyfi csókjától eszméltek fel! Valójában eddig is jelen voltunk mindennapi rémálmaikban, melyek csak fokozódnak helyzetük romlásával, és látható eredményeinkkel. Csak nem vagyunk hajlandóak szétszéledni, a történtek csak javítottak megítélésünkön, lehetőségeinken, az egységes Becsület Napja kezdeményezésünk eredményes volt, a Magyar Remény sikerrel elrajtolt, két hónap alatt kétszer értünk el országos sajtóvisszhangot. Míg a családi vállalkozás perifériára szorul, senki nem áll velük szóba, senkit nem érdekelnek, még a vágyott kommunista szövetség (amiért feláldoztak volna mindent) is befuccsolt, a válasz nélkül maradt emberek pedig kezdenek elszivárogni. Kudarcukat pedig kénytelenek voltak egy röhejes névváltással elismerni.

De a lényeg, miért kerül fel megint a lejárt lemez? Természetesen azért, mert enélkül élni nem tudnak, sorsuk alfája és omegája a történet. Ezért a kérdés nem is az, miért ásták elő a nyeletlen-fejetlen csatabárdot, hanem, hogy miért hallgattak eddig? Hát nem a higgadt bölcsességük miatt. Hanem azért, mert a becsület bajnokai feljelentést tettek ellenünk.

Év elején több helyről kaptunk erre vonatkozó információt. Az első figyelmeztetések csak arról szóltak, hogy valaki feljelentést tett több (vélt) vezetőnk ellen. Sok variáció nem volt. Vagy a családi vállalkozás tesz újabb tanúbizonyságot a gerinc teljes hiányáról (nem az első feljelentés lenne), vagy mondjuk a közreműködésünkkel leleplezett jobbikos körök - a Győrkös által kidobált (vélt) nevek alapján. (Követőik már csak utóbbi miatt is "büszkék lehetnek" gerinctelen, spicli vezetőjükre!)

Aztán egy beszélgetés során az öreg elszólta magát. Magából alaposan kivetkőzve, indulatosan közölte a miérteket firtatókkal, hogy "nem fog ám az írogatásban megállni a fellépés"! És hogy egyértelműbb legyen, micsoda tettre készek: "G-ért is hamarosan mennek a rendőrök!" De hát persze, ezt nem úgy értette, illetve nyilván csak mi találtuk ki!

Nem sokkal később pedig Posta Imre oldalán jelent meg egy információ, ami egyértelműen ugyanerről szólt. Bizony, Győrkös feljelentette az MNA-t és a Jövőnk.info-t!

Nem új eljárás ez a becsület lovagjai részéről. A szilvásváradi konferencia előtt az illetékes rendőrkapitányságnak írt levélben az MNA elhatárolódott a rendezvénytől, ami tudniillik szélsőséges... (Ezzel kapcsolatban Győrkös annak idején szintén elszólta magát - ráadásul írásban, ami a megfelelő helyen ismertetésre kerül majd!) A mozgalom vezetői (vélt) neveinek internetes teregetése a spicliportálon pedig csak nem is tagadható.

Ezért kussoltak hónapokig, hogy a várt eljárással idején ne legyen rajtuk a közfigyelem, ne legyen egyértelmű, hogy ők a ludasok. Lapultak, mint szar a fűben, és kárörvendve várták, hogy az AVH majd megoldja a problémájukat. A szeptemberi árulás után mást nem is vártunk tőlük. Az egyetlen kérdés, hogy a két szarházin kívül hányan tudtak még erről az akcióról?

Negyed év után kénytelenek voltak belátni, hogy az orvtámadás nem jött be! A mozgalom kezelése nemzetbiztonsági kérdés. A hatalom ha szükségét érzi, a megfigyelési információk alapján lép fel. Ha pedig ezek alapján nem érzi szükségét (mert információszerzésük folyamatos), akkor feljelentések miatt sem fog ugrálni. Ez a megítélés pedig az után sem változott, hogy a kétfő családi kapcsolatai által nyújtott hatalmi védőernyő a kirúgásukkal megszűnt. (Ezt egyelőre azért nem ismertetjük, mert nincs szándékunkban senkit megbuktatni. Bár igazából arra sincs ok, miért ne tegyük?)

No, de úgyis csak a kiebrudalás évfordulóin fogják feltenni a lejárt lemezt. A félévesen. És a hét hónaposon. Vagy a hat és felesen. Vagy a hat hónap és egy hetesen. Négy naponta... Három? Kettő! Naponta kétszer!!! Mert meg kell tudnia a világnak, hogy az MNA 1989-2012 a legigazibb, és aki nem támogatja a családi munkakerülést, bajtársi lenyúlást, kommunizmust,  csúsztatást, hazudozást, feljelentéseket és a tömény hülyeséget, az mind aljas áruló! (Kivéve a sértődötteket és megtévesztetteket, mert nekik még engedélyezve van, hogy beszopják ezeket!)

Hera

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése